A múzeum története

A Smidt Múzeumot Dr. Smidt Lajos sebészorvos alapította, aki 1968-ban Vas megyének és Szombathelynek ajándékozta értékes magángyűjteményét. Smidt főorvos saját erőből hozta létre gyűjteményét, fáradhatatlanul gyűjtötte a múlt emlékeit, azzal a céllal, hogy majd közkinccsé tegye egy önálló múzeum létesítése céljából.

1968-ban elkezdődött az épület múzeum céljára történő átalakítása és 1971-ben fejeződött be.
A felújítás után, az akkori viszonyok között színvonalasan megrendezett állandó kiállítás 1983 végéig volt látható. Az évek során leromlott az épület állaga, teljes felújítást és korszerűsítést igényelt.

1983-1985 között Vas megye és Szombathely Város közös összefogásával renoválták az épületet. Ekkor került sor az épület bővítésére, a szomszéd ház I. emeletének hozzácsatolásával.

2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt pályázat útján elindult az állandó kiállítás megújítása, mely 2012 őszén fejeződött be.

A múzeum három szintjén régészeti emlékek, hadtörténeti kiállítás, régi és ritka könyvek gyűjteménye, numizmatikai anyag, orvostörténeti kiállítás, üveggyűjtemény és fotótörténeti kiállítás látható. A barokk, az empire és a biedermeier teremben bútorokkal, festményekkel, porcelánokkal, ötvösművekkel, órákkal, kéziratokkal találkozhat a látogató.

A gyűjtemény őrzi Batthyány Lajos, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Deák Ferenc, Zichy Mihály, Jókai Mór relikviáit, Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Lotz Károly, Dorffmeister István festményeit, Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös, Szily János, Mikes János püspök személyes tárgyait.